Izolált csirkeszem teszt (ICE)

Kép forrása
http://bin.sulinet.hu/ikep/2007/12/adm.kep.m1023361616200.szemfelepites.JPG
Leírás szerzője
KÖRINFO

A teszt során a vizsgálandó vegyület által a csirke-szaruhártyán okozott károsodás mértékét a szaruhártya megduzzadásának mértékéből, az opacitásból és a fluoreszcein visszatartó képességből határozzák meg.

A csirkefejekből való szemeltávolítás után a szemet a lehető legrövidebb időn belül (max. 2 óra) a laboratóriumba kell juttatni, hogy a degenerálódást és a különböző baktériumok általi befertőződését elkerüljük. Azok a szemek, melyeknek a fluoreszcein általi festődés értéke vagy opacitásértéke 0,5-nél nagyobb, nem használható.

A teszt kivitelezése: a szemeket 45−60 percig inkubáljuk, hogy egyensúlyi állapotba kerüljenek, majd megmérjük az alap szaruhártyavastagságot, és az opacitást, hogy később ezzel korrigálhassuk az eredményeket. A folyadékmintákból 0,03 ml-t, a szilárd mintákból (porítva) 0,03 g-ot viszünk fel a szaruhártyára. A vizsgálandó anyagok mindössze 10 másodpercig kerülnek kontaktusba a szaruhártyával, majd izotóniás sóoldattal leöblítjük róla.

Különböző időközönként (30, 75, 120, 180, 240 perc) mérjük a 3 vizsgálandó paramétert, majd az eredményekből irritációs értékeket képezünk.

A vizsgálatról részleteiben ebben a dokumentumban olvashat:
http://www.oecd.org/dataoecd/37/10/41896968.pdf


Szerző által felhasznált források