Angkor Wat

Angkor Wat és a LIDAR

Kép forrása: 
http://kootation.com/angkor-m-t-chuy-n-i-di-xe-c-vi-nam/i607.photobucket.com*albums*tt153*phamthach*angkor_wat_air01.jpg/
Leírás szerzője: 
GK
Angkor Wat

Óriási, az eddig feltételezettnél lényegesen nagyobb területen feküdt Angkor, a khmerek ősi városa - állapították meg tudósok, akik újfajta lézertechnológiával mérték fel a mai Kambodzsában található, évente kétmillió turistát vonzó világhírű romok környékét.

A vizsgálat alapján készült modell "több száz, ha nem több ezer kisebb település, földhányás, víztározó, út és lakótömb, összességében egy meglehetősen sűrűn lakott, de kiválóan megszervezett, hatalmas területen elnyúló város képét mutatja" (Christophe Pottier régész, az angkori program társigazgatója).

A Jáváról érkezett II. Dzsajavarman uralkodó által alapított Angkor a Khmer Birodalom fővárosa volt 802-1432 között. Fénykorában hatszázezer-egymillió lakosa lehetett, jóval több, mint a világ bármely korabeli városának. A 15. századig virágzott, aztán a sziámi thaiok többször is megostromolták, végül titokzatos módon elnéptelenedett. Területének jelentős részét az őserdő vette birtokba, és az épületek - főleg a fából ácsoltak - zöme az enyészeté lett.

A 19. században francia kutatók "újra felfedezték" az egykori birodalmi székhelyet, később 200 négyzetkilométernyi területet meg is tisztítottak a burjánzó növényzettől. A térségben több száz kőtemplomot és szentélyt tártak fel, köztük a világ legnagyobb vallási célú, Kr.u. 1113 és 1150 között felhúzott, 65 méter magas épületegyüttesét, az Angkorvatot. A romokat az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) 1982-ben a világörökség részévé nyilvánította.

 

Kutatók korábban radar- és műholdas felvételek segítségével próbálták felmérni, hogy meddig terjedtek Angkor határai, ám az eredeti város "lábnyomai" továbbra is rejtve maradtak. Tavaly Pottier és munkatársai a rövidítése alapján LIDAR-nak nevezett technológiát alkalmazták a környék topográfiai jellemzőinek a feltárására: helikopterről lézersugarakkal pásztázták végig az őserdőt, és a többmilliárd, a sűrű növényzet apró résein keresztül visszaverődő jelek fáradságos elemzésével rajzolták meg az ősi város képét.

Az amerikai tudományos akadémia kiadványában (PNAS) közzétett tanulmány szerint nemcsak lakóépületek, hanem gátak, hatalmas víztározók, csatornák, házak mellett kialakított "családi" tavak és utak nyomaira bukkantak. Több száz, a földmunkálatok eredményeként felhalmozott földhányás körvonalai is kibontakoztak. A rendkívül sűrűn lakott belső városmag, ahol legalább félmillióan lakhattak, mintegy 70 négyzetkilométernyi kiterjedésű lehetett, nagyobb, mint korábban gondolták. Megállapították azt is, hogy az angkoriak fejlett víztárolási technikákat használtak, és magas szintű volt földművelési tudásuk is.

Az "új" várostérkép bepillantást nyújt abba is, hogy miért néptelenedhetett el a khmer királyság ősi székhelye. A város gazdasága hidraulikus rendszerek összetett és szövevényes hálózatán nyugodott. Az egész működése a monszunesők megbízható beköszöntétől függött, környezeti tanulmányokból azonban tudható, hogy a 14-15. században a monszunidőszakok roppant rendszertelenekké váltak a térségben. A társigazgató szerint önmagában a szárazság - a tározók vizének az elapadása - még nem válthatta ki a város végzetes hanyatlását, de bizonyosan hozzájárult fokozatos pusztulásához.

 

Angkor, a khmer templomok ősi városa Kambodzsa szívében a 9. században létrejött Khmer Királyság fővárosa volt 802–1432 között. A birodalom legnagyobb kiterjedése idején magában foglalta Csenla államot, a mai Kambodzsa síkságait, valamint a mai Laosz és Thaiföld jelentős részét és a hajdani Kokinkínát, a Mekong deltáját. Az uralkodók hol megerősítették Angkor fővárosi státuszát, és tiszteletben tartották eredeti városszerkezetét, hol lerombolták, vagy a korábbiaktól elkülönülő, saját várost építettek hozzá. Így egészen különleges épületkomplexum jött létre a Mekong medencéjének „nagy tava”, a Tonlé Szap közelében, Phnompentől 242 kilométerre északnyugatra.

A 20. században 200 négyzetkilométeres területet tisztítottak meg az őserdőtől, s ezen több száz templom és szentély áll – közöttük a világ legnagyobb vallási célú épülete, Angkorvat. Csak a templomokat rakták kőből, az összes többi építményt – a királyi palotákat is – fából ácsolták, mára tehát ezek mind az enyészeté lettek, így Angkor ma egy hatalmas „templomváros” képében mutatkozik, noha természetesen nem csak vallási épületek voltak annak idején a városban. A Khmer Birodalom fénykorában a fővárosnak hatszázezer–egymillió lakója lehetett, több mint a világ bármely korabeli európai városának.

A 15. században számos alkalommal, így 1431-ben is a sziámi thaiok megtámadták Angkort. A város hét hónapos ostrom után elesett, majd nem sokkal a támadók visszavonulása után elnéptelenedett, ha nem is teljesen. A khmerek új fővárost alapítottak a délebbre fekvő mai főváros, Phnompen közelében, az őserdő pedig lassan benőtte, elrejtette az épületeket, és a város hírét csak legendák őrizték. Angkort francia kutatók „fedezték fel” újra a 19. század közepén. A város kilépett a múlt homályából és világhírre tett szert. Ma Angkor Délkelet-Ázsia egyik leglátogatottabb helye; 1992-ben az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította.