Baktériumok az emberi bőrön

Mikroorganizmusok szerepe az emberi szervezetben

Szerző:
Gruiz Katalin

A címekre kattintva megtekinthetjük az adott képhez tartozó részletes leírást, a képekre kattintva diavetítés indul.

Egy egészséges emberen tízezer mikroorganizmus faj él, állapították meg az USA Human Genom Kutatóintézetének kutatói.

A Nature tudományos magazin 2012-es számában és a nyílt hozzáférésű Public Library of Science című tudományos folyóiratban tették közzé azokat a tanulmányokat, amelyek az emberi mikrobiom "népszámlálási" eredményét ismertetik. Ezek szerint az emberrel több mint 10 ezer mikrobafaj él együtt, amelyeknek összesen 8 millió génje van. Az emberi mikrobiom feltérképezése segíthet abban, hogy a normálisan jelen lévő csírákat meg lehessen különböztetni azoktól, amelyek betegséget okoznak.

Ma még viszonylag keveset tudunk testünk különböző részein velünk élő láthatatlan mikroorganizmusokról, mert legtöbbjüket ehetetlen tenyészteni, így a hagyományos mikrobiológiai technikák nem segítenek. A költséghatékony DNS-szekvenáló technikák megjelenése azonban most már lehetővé teszi, hogy tenyésztés nélkül, közvetlenül az emberi testről vett mintákat elemezzék, és a bennük lévő mikroorganizmusokat azonosítsák.

Az öt éven át tartó vizsgálatsorozatba összesen 240 egészséges felnőttet vontak be Houstonban és St. Louisban. A férfi önkéntesek testének 15 helyéről vettek mintákat, a nőktől pedig 18 helyről, a mintavételi helyek között volt a szájüreg, bőr, orr, hüvely és a bél alsó szakasza.

Összesen több mint 10 ezer mikrobafajt azonosítottak a kutatók, akik azt is kiszámították, hogy az ember minden egyes emberi testi sejtjére tíz baktériumsejt jut. Egy 75 kilogramm testtömegű felnőtt 0,75-2,25 kilogramm baktériummal él együtt.

A nagyjából 22 ezer emberi génhez képest a velünk élő mikrobáknak összességében mintegy 8 millió génje van, amelyek alapvető szerepet töltenek be fejlődésünkben és egészségünkben.

Érdekes módon a test különböző pontjairól azonosított baktériumok jelentősen eltértek egymástól, a fajok legnagyobb sokféleségét a bőrön találták. Személyről személyre is nagy eltérést mutattak a mikroorganizmusok, ami arra utal, hogy az embereknek saját, egyedi mikrobiális lenyomatuk lehet. A tudósok megállapításai szerint nem ugyanazok a baktériumok élnek bennünk, bár úgy tűnik, hogy ugyanazokra a feladatokra szerveződnek.

Megerősítette a kutatás azt a korábbi feltételezést is, hogy az egészséges emberekkel is élnek együtt ártalmas baktériumok bizonyos mennyiségben. A következő feladat annak megismerése, hogy mikor és miként válnak veszélyessé, és okoznak betegséget.

 

 

Forrás

www.healthday.com

Nature: http://www.nature.com

PLoS: http://www.ploscollections.org/hmp

RICHPOI: http://richpoi.com/plugins/content/content.php?content.12359

http://www.huffingtonpost.com/2012/06/13/human-microbiome-project-100-trillion-bacteria_n_1594430.html